Nem tudom, hogy ti emlékeztek-e rá, de a Kubu annak idején, amikor megjelent a boltok polcain még egy szinte egészséges ital volt. Sűrű sárga, répa-alapú ital, kis pukkanós fémkupakkal, „üveg” üvegben. Pár éve azonban jött a sportkupakos híg Kubu, ami már közel sem az az egészséges ital…Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet házilag előállítani azt a sűrű-sárga italt, és a facebookon fel is tettem kérdésnek, hogy ki milyen egészséges italt készít gyermekeinek.
Sokan említették a sütőtököt, és ha most nem, akkor mikor lenne tökéletes ideje ennek? Szóval nekiálltam és hozzáfogtam. Az eredmény szerintem tökéletes lett, de két ennyire különböző gyereket?? Panka szinte egy litert nyomott le, Milán pedig „fúj ez mi” felkiáltással utasította el. (ezen azért is megdöbbentem, mert ezt a szót, hogy „fúj” még soha nem mondta….)
Hozzávalók
1 kis sütőtök (én orange tököt vettem, kb. másfél kilo lehetett)
1 liter 100%-os narancslé
víz
ízlés szerint 1-2 kanál méz (elhagyható)
A sütőtököt megmostam, 6 db-ra vágtam. Az alsó kerek részben vannak a magok, ezt kikapartam, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem.
Előmelegített sütőben, közepesen-kis lángon nagyon sokáig sütöttem. Kb. másfél óráig. Akkor jó, ha a tetején kisül egy kis édes lé, és a széle picit megpörkölődik. Ezt a pörkölt rész nagyon finom, ha evésre szánjuk a sütőtököt, de a mostani cél az, hogy jól átsült, de fekete darabokból mentes tököt „állítsunk elő”. Ezért kell
kicsit alacsonyabb fokon sütni, mint egyébként. 
Amikor megsült, hagyjuk kicsit kihűlni, ilyenkor ki lehet tenni ablakba, teraszra, erkélyre. Ha meghűlt, kikaparjuk egy kanállal,
vagy lehúzzuk a héját, és a finom, átsült tökhúst turmixgépbe tesszük.
Felöntjük narancslével és összeturmixoljuk. Kész. Ha nagyon sűrűnek találjuk, akkor vízzel hígítsuk, vagy még több narancslével.

Amit még hallottam, olvastam a témában. Van aki megcukrozza/mézezi a szeleteket sütés előtt. Én nem tettem. Ha valami hozzáadott cukor nélküli is édes, minek továbbcukroni, egészségtelen. Van aki utólag cukrozza/mézezi. Ha nem találjuk elég édesnek, akkor inkább egy kanál mézet tegyünk bele.
Hűtőben napokig eláll… és isteni.
Mivel az eredeti kubu-ban inkább sárgarépa van, ezért ez inkább csak olyan kubuhelyettes, házilag. Párolt almát is turmixolhatunk bele, de ha azonnal el is fogyasztjuk az összeset, akkor nyersen is mehet bele alma, és répalé is. Ha sok időnk és megfelelő eszközeink állnak rendelkezésre, akkor természetesen a narancslé is lehet házi!!! Én most a 100%-os mellett döntöttem, Spar-os, ahogy a képen is látszik. :-)
Nem csak finom, de egészséges is. Mire jó a sütőtök?
Ha csak kisebb mennyiséget turmixolsz a babának, használd ezt!
Párolhatod a sütőtököt, de akkor mindenképpen használd fel a levét is, mert a főzés/párolás közben kioldódott értékes tápanyagokat így nem veszíted el. Ha ezt a gépet használod, akkor nem csak egy menetben párolsz és turmixolsz, de a párolólevet is felfogja neked!
bébiét készítő gép 5 az 1-ben! Párol, aprít, sterilizál,melegít, pürésít.